Anna Tsuchiya

1984-ben született Japánban. Anyja japán apja amerikai de orosz származásu. 14 évessen modell karierbe vágott.2002-ben indult be zenei karierje Spin Aqua tagja ként. Persze a zenekar nem húzta sokáig A zenekar bukását Anna tehetsége okozta 2004-ben be jelentette eljegyzésüket Joshua Niimurával. Énekesnő, divattervező és modellként ebben az időszakban felgyorsultak körülötte az események. Még ebben az évben meg kapta a Kamikaze Girls főszerepét. Ez a kritikusok elismerését és díjak tömegét eredményezte. A rivalda fénytől fel erősődött önbizalmának köszönhetően 2005-ben ki adta első szólólemzét.

Ennek második kislemeze volt a Slap That Naughty Body . A harmadik pedig a Rose volt amely nemsokkal utána a Nana főcím dala lett. Persze az anméből 1 egész estés film lett a Nana című mozifilm. Ez jutatta őt a nagy sztárok közé. De persze a rosszlány imidsz is sokat lendíttet rajta.Anyja aki egyben a menetdzsere is még azóta sem tudja le mosni róla hogy kiskoruként rendszeressen fogyasztott alkoholt. Zenei karierje azóta töretlen a rockos vonal és a vadós külső nyerőnek bizonyult. És legfpntossabb a lenyűgöző tehetsége. Persze a zenei karierje mellet még ott volt a filmezés is. Kettő filmet emelnék most ki. Főszerepet kapott a Sakuran-ba mely a gésák világába kalauzol el minket.

És mellék szerepet kapot a Dororo-ban 1 démont alakítot aki falusi gyerekek húsán élt.2006-ban elvált férjétől aki nem régen infartusban meg halt. Így most egyedülálló édesanyaként és kéteshírü rocksztárként éli életét. Ki jött a Nubady Show! Nevü albuma . Hát szerintem ennyi elég is :)

Saját írás

Olivia Lufkin

Olivia Lufkin, akit ismerhettek simán OLIVIAként is, egy tehetséges kétnyelvű énekes-dalszerző. Az édesapja német-amerikai, az édesanyja pedig japán. Folyékonyan beszél angolul és japánul is. Van egy nővére, a szintén énekes Caroline Lufkin.

Az édesapja elmondása szerint már gyerekként is érdekelte a zene és a művészet. A középiskolás évei alatt rengeteget feljődött és nagyon sok művészeti díjjat nyert. Sok barátja volt és mindenféle sportágat kipróbált már (focizott, kosárlabdázott). Csatlakozott az iskolai kórushoz is. Olivia iskolán kívül is tanult, énekelni, zongorázni és gitározni. Sose kellet tolni a zenével kapcsolatban. Neki természetes volt a zenélés. És így virágzott énekesnővé/művésszé.-mondja Dan, az apa.

Kariere:

A vegyes családból származó (ez esetben amerikai apát és ryukui anyát jelent) Olivia, avagy teljes nevén Olivia Lufkin pályája elég szokatlan, tele váratlan fordulatokkal és sokszor meglepő váltásokkal. Az ő karrierje is abban a hírneves Okinawa Actors Schoolban kezdődött, ahol számos más híresség, többek közt Namie Amuro, Rina Chinen, a Da Pump boyband, Asuka Hinoi is kezdte pályáját. Az egyik közismert tehetségkutató ügynökség emberei felfigyeltek a különlegesen jó hangu Oliviára és miután beszerveztek mellé két másik lányt, leszerződtették őket az Avex Trax kiadóhoz. A D & D (azaz Dance & Dream) néven futó trió zenéjében keveredett a jellegzetes pophangzás és az akkoriban nagyon felkapott, hiperaktív EuroBeat stílus. Elég szép sikereket értek el, habár azért népszerüségben nem tudtak a korszak két legnépszerübb lánycsapatának, a már említett okinawai iskolából indult SPEED és MAX nyomába érni. Első kislemezüket 1996 nyarán adták ki, ami szük másfél év alatt még négy másik követett, a csapat különlegességét pedig a furcsa kettőség adta, amit az egyszerüségben is ellenállhatatlan zene és Olivia merőben más jellegü, néha inkább soul felé hajló énekstílusa közti különbség okozott.
A D & D első nagylemeze azonban a trió végét is jelentette, mivel ekkor a kilencvenes évek legfontosabb japán producere, Tetsuya Komuro meggyőzte az Avex illetékeseit, hogy Olivia sikeresebb lenne szólóénekesnőként. A másik két lány, Aya és Chika még kiadott két kislemezt D & D néven és habár ezek simán hozták a korábbiak szintjét, sajnos nem igazán arattak sikert, így végül a csapat végleg eltünt a süllyesztőben. Olivia és Komuro eleinte sikeresnek tünő együttmüködése egy egészen különleges projekttel indult: a japán sztárproducer összefogott a francia zeneszerzővel, Jean Michael Jarre-val és közösen írták meg az 1998-as focivilágbajnokság hivatalos dalát a Together Now címen, amihez Oliviát kérték fel énekesnek és szövegírónak. Komuro ekkorra azonban már nem igazán volt csucsformában, és valószínüleg nagy dobásnak szánt dal elképesztően rosszra sikeredett, nem is igazán tett jót a résztvevők karrierjének. Ettől függetlenül Olivia következő (inkább pop és rock közt egyensulyozó) szóló kislemezei viszonylag sikeresek lettek, és idővel a zeneszerzői teendőket is átvette Komarutól, aki ekkoriban sorra engedte utjára az egykori pártfogoltjait. Olivia másfél év alatt összesen hat kislemezt adott ki, amelyekkel látszólag megszilárdította a pozícióját a másodvonalbeli énekesnők közt, de a 2000 decemberében megjelent debütalbum, a synchronicity elég csunyán megbukott. Ebben nagy eséllyel nem kevés szerepe volt annak, hogy a lemezen szereplő tizenkét szám fele már megjelent korábban, vagyis sok ujdonságot nem tudott felmutatni a japán cédékre jellemzően magas árért.
És ezzel korántsem lett vége a váratlan fordulatoknak. Az album bukása után jó ideig teljes
csönd honolt az énekesnő körül, majd egy évvel később, amikor sokan azt hitték, hogy ő is
csatlakozik a csendben visszavonuló japán popénekesekhez, kiadott egy újabb kislemezt,
immár az Avex kevésbé toplista-centrikus alosztályánál, a cutting-edge-nél. A követő Into The Starsra
megint közel egy évig, 2002 őszéig várhattunk. Viszont nem a megszokott rendszert követte (egy-két kislemez, majd egy újabb album), hanem újra eltűnt egy időre és a következő évben, eléggé érthetetlen módon, négy darab 5-6 számos minialbummal rukkolt elő, amelyeket ráadásul nem is lehetett normális bolti forgalomban kapni, csak a Tower Records üzleteiben és online áruházakban voltak beszerezhetőek. Ezeket a korábbi kiadványainál jóval sötétebb hangvétel jellemezte, amit már maguk a lemezcímek (pl. Internal Bleeding Strawberry vagy Comatose Bunny Butcher) is jeleztek. Nagyrészt ezek anyagából lett összeállítva a második szólóalbum, a 2004 elején megjelent, végig angol nyelvű The Lost Lolli, ami ismételten csúnya bukás lett. Nem csoda, hogy ezek után újfent szünet következett, ahonnan ki tudja, lett-e volna visszatérés, ha 2006-ban hirtelen nem változik meg minden.
Ez a változás Yazawa Ai ráhatásának köszönhető, aki a lemezcég egyik képviselőjének ajánlására meghallgatott pár régebbi számot Oliviától, és utána azonnal ragaszkodott hozzá, hogy ez a lány énekelje a sorozat animeváltozatában a Trapnest dalokat. Talán furcsa döntésnek tűnhetett, hogy a Nana-feldolgozásokban érintett többi énekesnő, vagyis a két aktuális kedvenc és az ígéretes új felfedezett mellé egy gyakorlatilag többszörösen bukott valakit választottak, de mint utólag kiderült, mindenki jól járt. Olivia különleges kihívásnak tekintette, hogy fiktív karakterként kell számokat írnia, és a sorozathoz szólópályája talán legsikerültebb szerzeményeit sikerült összehoznia, amelyek közül már az első, a little pain sikeresebb lett, mint bármelyik korábbi kislemeze. A NANA mellett még a Jigoku Shoujo (Pokoli lány) élőszereplős tévésorozatához is őt kérték fel a főcímzene megírására, a 2007 elején megjelent nyolcszámos lemeze, a The Cloudy Dreamer is kifejezetten jól fogyott, csakúgy mint a nem sokkal később kiadott, NANA animéhez kapcsolódó Olivia inspi Reira (Trapnest) album. A sorozat hatalmas nemzetközi sikerének köszönhetően Párizsba és egy amerikai animeconra is meghívást kapott egy-egy koncert erejéig. Nagyon úgy néz ki, hogy a rengeteg próbálkozás és buktató után most végre tényleg beindult a karrierje,  és megkapja azt az elismerést, ami tehetsége miatt már jó ideje járt volna neki.

Forrás:

lara-angel.gportal.hu